A passzívház kompakt készülék
A kompakt készülékek, melyek közül az elsőt 1997-ben fejlesztették ki, szellőztetnek, és egy hőszivattyú segítségével fűtenek, hűtenek, valamint a melegvizet is előállítják.
Hogy működik?
A gépben megtalálható egy 85-93%-os hatékonyságú hővisszanyerős szellőztető, és egy mini hőszivattyú. Ez annak a használt levegőnek a hőenergiáját hasznosítja, ami már áthaladt a hőcserélőn. Az ezután távozó levegő hőmérséklete így akár -5 °C-ra is lehűlhet. A kinyert hőenergiával a készülék tovább fűti a lakótérbe jutó levegőt –akár 40-50 fokra is – másrészt felmelegíti a használati melegvizet, illetve a puffertárolóban lévő vizet. Nyáron a hőcsrélő irányának megfordításával a gép a bejövő levegőből veszi el a hőt, ezzel részben hűti azt, részben melegvizet állít elő.
Mennyi fogyaszt?
A hőszivattyú COP értéke 3 és 4 között van, vagyis egy egység elektromos energiával 3-4 egység meleget állít elő.
Szellőztetésre és fűtésre körülbelül 1500 kWh energiát használ el egy évben, ezért három-négyszer takarékosabb, mintha ugyanazt a levegőt a sima hővisszanyerős szellőztetőbe épített fűtőszállal kellene felmelegíteni.